...avagy, hogyan menjünk a 15 kilométeres körzeten belül található valamennyi orvos idegeire?
Vasárnap délelőtt az ember csak nagyon indokolt esetben hívja az orvosát. Meg akkor, ha megrögzött orvoshoz járó, kórházfüggő, healthcare fan, esetleg mindez együtt, hipochondriával súlyosbítva. Esetleg simán csak mazochista állat. Vagy orvoslátogató, akinek az a dolga, hogy ingyen csaligyógyszerekkel tömje meg a dokik polcait. Mondjuk sose értettem hogy működik az ilyesmi: "Doktor úr! Hoztam valami igazán különlegeset a maga számára. Nyugtató. Olyan mint a lórúgás. A legújabb termékünk. Parancsoljon, vegyen nyugodtan! Kóstolja csak meg! Na? Ugye? Finom, nemde? Doktor úr! Doktor úr!!!" Vicces meló lehet.
Én azonban egyik emberi alfajba sem tartozom, ezért némi lelkiismeret-furdalással tárcsázom háziorvos jóbarátom számát. Persze, mit idegeskedek? Ha ez nem vészhelyzet, akkor mi?
- Szia! Remélem nem zavarok - szólok bele, amikor egyébként ki nem mondott félelmeim ellenére felveszi a kagylót. Én nem tudom hogy van ez, de ha orvossal beszélek, pláne Andrissal, mindig elgyávulok. Andrist egyébként is állandóan valami földöntúli nyugalom lengi körül. Nem harsány, nem szószátyár, nem feltűnő. Ő Andris, az orvos, aki még harminc sincs, mégis úgy beszél az emberrel, mintha hetven év bölcsesség és tapasztalat lenne a háta mögött. Nem nagyképű, nem lekezelő, egyszerűen csak idegesítően higgadt és megfontolt. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mocskos mód be lehetne vele rúgni, mint például Tomival, vagy Gabival. Pedig állítólag van olyan, akinek már sikerült.
- Szia - lepődik meg. Tényleg nem szoktam gyakran hívni. Ha mégis, akkor tudja, hogy gáz van. - Baj van?
- Azt majd te megmondod. Az van, hogy vettünk egy tesztet, megcsináltuk, és úgy néz ki, hogy terhesek vagyunk...
- Csak én vagyok terhes! - vág közbe Virgi. Igaza van. Miért kezd el minden leendő apuka többes számban beszélni a párjáról? Valószínűleg azért, mert ez az egyetlen módja annak, hogy legalább egy kicsit ne érezze teljesen kívülállónak magát.
- ...Szóval terhesek vagyunk és most aggódunk, mert Virgi antibiotikumot szedett. Szeretnénk babát (lopva Virgi arcát figyelem), de nem akarjuk, hogy három feje legyen. Egy fejet akarunk, és nem olyat, mint Süsüé - próbálok viccelődni. Szarul megy ma nagyon.
Andris csak kicsit nyugtat meg. Az jelen állapotban pont annyi, mintha egyáltalán nem nyugtatott volna meg. Szerinte is kockázatos a dolog, de ő általános orvos. Mindenek előtt kérdezzük meg a nőgyógyászt, és azt az orvost, aki felírta az antibiotikumot.
- Nem fogja felvenni - nyögi elgyötörten Virgi, mikor az urológus (az ő bűne az antibiotikum) számát tárcsázza.
- Felveszi, nyugi. De ha nem, akkor meg küldünk neki sms-t. Visszahív... - mondom, de be sem tudom fejezni a mondatot, amikor a doki beleszól a kagylóba. Nem hallom mit mond, de látom. Látom, ahogy Virgi arcán egyre sötétebb árnyak suhannak keresztül. - Nem lehet? - kérdezi elcsukló hangon. Szóval egyre nagyobb a baj.
Eszeveszetten száguldanak keresztül a fejemen különféle gondolatok. Kétségbeesés, feladás, összeomlás, hitetlenkedés, csodálkozás, öröm, bánat, sajnálat, kétségbeesés, hitetlenkedés, összeomlás, remény, bánat, remény, bánat, remény, remény, remény. Tényleg az hal meg utoljára.
Bárcsak egy kicsit tudnék most adni belőle Virginek. Intravénásan, üvegből vagy mittudomén hogyan, de reményt akarok csepegtetni.
- Az volt az első szava, hogy nem lehet megtartani - néz rám Virgi, miközben leteszi a telefont. - Tudtam, mondtam előre. Antibiotikum mellett nem lehet.
- Azért előbb talán hívd fel a nőgyógyászodat is. Mégiscsak az ő szakterülete - javaslom. Illetve nem is én javaslom mindezt, hanem az a remény nevű hal, amelyik mindig utoljára...
- Nyaral - hangzik a tömör válasz.
- Hogy rohadna meg az ilyen - morgom összeszorított foggal. Az emberek valahogy mindig úgy képzelik, hogy az orvosok nem mennek szabadságra. Pedig mennek, ahogy mindenki más is. A különbség csupán az, hogy az orvosok mindig a legrosszabbkor mennek nyaralni. - És akkor most mi lesz?
- Az urológus megadta a kórházi nőgyógyász számát, holnap reggel be kell mennem, és megnéz.
- Akkor ő a harmadik, ha jól sejtem - Andris ugyanis visszahívott közben és két kerületi nőgyógyászhoz is elintézte az időpontot - Azt hiszem holnap megdöntöd az egy nap alatt meglátogatott nőgyógyászok rekordját.
- Ez egyáltalán nem vicces - torkoll le, miközben remegő kézzel forgatja a telefonját. Látom rajta, hogy még legalább száz orvost felhívna a következő öt percben. Vagy legalábbis addig telefonálna, amig valaki nem mond valami bíztatót. Vagy megnyugtatót. Vagy véglegest. A legrosszabb is jobb, mint a bizonytalanság. Pedig várnunk kell. Holnapig, aztán ki tudja meddig még. Én mégis azt hiszem, azt érzem hogy nincs nagyon nagy baj. Nem lehet! TUDOM, hogy minden rendben lesz, de nem mondhatom neki, mert elküld a búsbüdösbe, amilyen állapotban most van. Próbálok higgadt maradni. Hátha segít valamit, ha azt látja, hogy én nem vagyok úgy megijedve. Elvégre mindössze 10 szemet vett be abból a nyomorult gyógyszerből. És mennyi idős lehet? Három hetes? Mekkora ilyenkor a tényleg mi is az tulajdonképpen, ami most benne van? Még nem embrió, nem is magzat, babának meg igazán erős túlzás lenne nevezni. Valami kis izé, sejtcsomó vagy mi. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez akkora gond lehet.
- Holnapig várunk, mert nem tudunk mást tenni. Én mától nem dohányzom a lakásban, csak a teraszon, vagy a kertben, te meg most azonnal abbahagyod a Doxycyclin szedését. Meg minden más szedését is - mondom határozottan. Kifelé legalábbis határozottan, belül azonban én is ugyanolyan feszült és kétségbeesett vagyok, mint ő. Csak valahogy nálam mégis erősebbnek tűnik a remény.
- Naná, hogy abbahagyom - válaszolja és látom az arcán, hogy hálás azért, mert nem engedtem belemerülni magunkat a kétségbeesésbe. Úgy kell tennünk, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Terhesek vagyunk, és kész. Mással is megesik. Az első három hónap úgyis veszélyes. Megijedni egyelőre csak a sejtéstől tudnánk, a bizonyosságtól nem.
Június 15-e van. Tegnap volt a szülinapom. Akkor ez most ajándék?
Majd eldől.
(szerzői jogok fenntartva)
